szerda, június 24, 2009

Sült ricotta citromos mártással

Szerelem volt elsö látásra. Rögtön eldöntöttem, hogy mindenképp meg kell kóstolnom. Ma kerítettem rá sort, illetve már tegnap este elkezdtem, mert a ricottának ki kell csöpögnie, 1 éjjen át a hütöben. Már itt majdnem elment töle a kedvem, mert bizony reggel megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy fia csöpp, de annyi sem volt az edényben, amit alátettem. Így csak annyit tettem, hogy az anyagot, amibe belehelyeztem a sajtot, jó erösen a nyakánál megcsavartam, így préseltem ki a folyadékot. Ebböl az a tanulság, hogy felesleges 1 nappal elötte megtenni az elökészületeket, mert elég pár perc is hozzá. A végeredmény, a sült ricotta pedig fenséges, teljes harmóniában a savanykás mártással. Jelentem: kenyeret alig rágtam hozzá.




1/2 kg ricotta
1 tojás
olivaolaj
1 kis csokor petrezselyem
2 e.k. kapribogyó
1 citrom héja és leve
só, bors



A recept szerint a ricottát szüröbe, de még jobb, ha sürü szövésü textiliába tesszük. úgy, hogy a leve lecsöpögjön. (én hagyományos tetra pelenkába tettem)
A sütöt elömelegítettem 200°-ra. Olivaolajjal kikenni egy tüzálló tálat. (én a Creme Brulée formákban sütöttem). A lecsöpögött, illetve kinyomkodott sajtot villával kissé összenyomkodtam, majd elkevertem benne egy tojást. Sóztam, borsoztam. Belekanalaztam a tálkákba és betoltam a sütöbe. Kb. 40 percig sültek; akkor jó, amikor a széle ill. a teteje kezd picit barnulni. A durvára vágott petrezselymet, a kapribogyót, a reszelt citromhéjat egy kis olivaolajjal és a citrom levével megpároltam. A sajtot egy tálra borítottam és rákanalaztam a mártást. Pirított bagettszeletek illenek hozzá.

14 Comments:

Gyöngyi said...

A kép csodás lett - mint mindig, de én a ricottát kihagyom.. de jó, végre nem leszek éhes, ha jövök Hozzád:)))

Ancsika said...

Gyöngyi! :))))

erős ildikó said...

Hú, de guszta! Nagyon tetszik a kapribogyó társítása. Igazán különlegeset alkottál - bár én biztosan kenyereztem volna hozzá...

Ízlésszindróma said...

Nagyon érdekes, amikor először olvastam azt hittem, hogy édesség lesz, de sós:) nagyon közel áll hozzám mostanában ez az ízvilág. nagyon megkóstolnám, hozzáteszem, lehet, hogy édesen sem lenne rossz:)

Mónika said...

Izgalmas. Valamihez tudnád hasonlítani az ízét? El sem tudom képzelni.

Ancsika said...

Napamátka, azért morzsányi pirítos darabkákat csipegettem hozzá. :)

Ízlésszindróma, rajta, próbáld ki!!! Nem tart sokáig és nagyon finom! :)

Mónika! háááát!??? Sült sajt , de krémes a citromtól pedig fanyar. Nem igazán tudom mához hasonlítani.Megér egy misét!

trinity said...

Ancsi, ez már szinte fogyókúra, én is édességet kerestem:)))
De ha sült sajt-azt nagyon szeretem!!!

Ági, aki főz said...

Az Ízvarázs könyvben van egy hasonló recept, ott borssal. Már ezer éve meg akarom csinálni, de mire odajutottam, megkeseredett a rikotta a hűtőben... na majd legközelebb. A te változatod eggyel több ok, hogy nekilássak.

Ancsika said...

Trinity, látod csinálok én mást is, nem csak édességet! :)

Ági! láss neki, hamar kész és finom! :)

Garffyka said...

Ancsi, utolérhetetlen vagy :)

szepyke said...

Jó, legyen, rábeszéltél, kérek.
De kérek hozzá kenyeret is. :D

Ancsika said...

Garffykám pedig nem szaladok sehová :))

Szepyke, legyen! :) és még kenyeret is adok!

Chef Viki said...

Én is édességet vártam :-))

Ez nagyon jó! Sült sajt, tunkolni pirítóssal...

murok marci said...

nagyon izgalmasan hangzik. én majd kipróbálom.